Május elején emlékszik kicsit be mentem úgy
mondva nosztalgiázni mert nagyon rég voltam
bent alapítványba ami nekem jó sikerült bent
látogatásom elmeséltem azt egy volt pedagógusnak
Boda Marika néninek aki sokáig segítette az
alapítvány munkáját amikor tárgyaltam vele
mondtam május közepén hol jártam bent az
alapítványba erre volt pedagógus Marika néni
tervébe vete ő is sok idő után belátogat ő is
alapítványba de e-dig júniusig nem jutott el
közénk . Május 20án A nyár eleje mozgalmasra sikeredett. Összefoglalás képen felsorolom a programokat. Május 23-án hétfő a turai kastélyba látogattunk el. Május 25-én a hatvani strandra mentünk. Május 27-én a lovasudvarban voltunk
május 30ai hétfői foglalkozást pedagógus Judit
tartotta az ifjoncoknak foglakozást jól éreztük
magunkat.
2022. május .30. hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Ma a szövésekhez daraboltunk színes anyagokat, majd felgombolyítottuk Lenke segítségével. Folytattuk a megkezdett szőnyegeket. Elkészítettük a zöldbabfőzeléket és ebét előtt tettünk egy nagy sétát a Galga parton. Visszaérve ebéd után elmosogattunk és felmostuk a konyhát, fürdőszobát.
- 1 kg vajbab
- 8 dl alaplé
- só ízlés szerint
- 40 ml napraforgó olaj
- 2 evőkanál finomliszt
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 ek fűszerpaprika
- 1 dl víz
- 2 dl tejföl
- 1 csokor petrezselyem
- A babot megmossuk, a végeit levágjuk, és felaprítjuk.
- Fazékba tesszük, felöntjük 8 dl alaplével, és lefedve kb. 20 percig főzzük, attól függően, hogy mennyire friss a bab.
- Közben az olajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet, és kis lángon enyhén megpirítjuk, hogy elveszítse a nyers színét és ízét.
- Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, 1-2 percig pirítjuk, majd rászórjuk a fűszerpaprikát, és 1 percig keverjük. Azonnal felöntjük hideg vízzel, és elkeverjük. Mehet rá a tejföl, azzal is elkeverjük, majd visszaöntjük a babhoz. Elkeverjük, és 5 percig főzzük.
- Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, még egyet rottyantunk rajta, majd elzárjuk alatta a gázt.