Az első keresztények nagyon szemük előtt tartották ezeket az eseményeket: Ábrahám meghívását, az ígéreteket, amelyeket kapott, a szövetségkötését Istennel, aztán az imáját, ahogy Szodomáért könyörög, az alkuját Istennel, és legfőképpen Izsák föláldozását. Vagy a készséget, hogy föláldozza Izsákot is. Viszont ha kikeressük az ApCsel 2,39-et: „mert az ígéret nektek, és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk.”
Igen, ez az ígéret ez evangelium az eredetiben. Tehát nem csak úgy fordítja, hogy ‘ígéret’, hanem ‘örömhír’. Az nektek és tulajdonképpen mindenkinek szól. Tehát ha mi most arról elmélkedünk, hogy Ábrahámnak milyen ígéretet adott Isten, akkor szemünk előtt tartjuk, hogy az nekünk is szól, és mindenkinek. És mi már jobban látjuk annak az ígéretnek a beteljesedését, mint Ábrahám.
Tehát most vegyük a szövegeket, amik arra vonatkoznak, hogy Isten milyen ígéretet adott Ábrahámnak, és Ábrahám hogyan felelt az ígéretekre.
3.1. Az első szöveg a Teremtés könyvéből a 12. fejezet eleje, ahol leírja, hogy JHVH szól Ábrahámnak. A teremtésnél is szólt Isten. Igazán csodálatos dologról van szó. Mert nálunk, embereknél is döbbenetes, hogy szólni tudunk. Milyen csodálatos szerkezet az ember, hogy szólni tud! Még ha siketnéma is valaki, akkor is árad belőle a mondanivaló, akkor is jelekkel, de szól. A szellemében, a lelkében, értelmében megfogalmazódnak, születnek a szavak, mint egy forrás.
Az, hogy „Szólt Isten”, azt jelenti, hogy az Istenben van ennek az őseredeti titka, hogy szól. Isten nem kész, lezárt, lepecsételt valaki, olyan értelemben abszolút tökéletesség, hogy kész van mindene, nincs semmi új benne – unalmas Isten lenne. Isten nem olyan. Isten forrás, egy örök, kimeríthetetlen, végtelen forrás. Olyan értelemben végtelen Isten, hogy végtelenül, határtalanul, kifogyhatatlanul képes adni, szólni. Új dolgokat teremtek. Mondja többször az Ószövetségben. Egészen új dolgokat hozok létre.
Ez az örök, új Isten az igazi Isten. Szólt Ábrahámhoz. Ábrahám életében Isten egész újakat mond. Egész meglepő, hogy kulturált helyen van Ábrahám: Úr városában. Az akkori kor egyik legkulturáltabb helyén. A városi kultúra részese. És azt mondja Neki Isten, hogy hagyd ott ezt. Menj ki földedről! Hagyd el földedet! Szülőföldedet. Mert neki nem volt birtoka. A hazádat hagyd el. A házadat. És Atyádat. A szűkebb családi kört, meg a tágabb odatartozást, a nemzetét. A társadalmát, meg annak a gondolkozását is. Hagyd el! Menj ki onnan! És mit mutat neki? Hova? Hova menjen? Menj arra a földre, amelyet én majd megmutatok Neked. Tehát teljes bizonytalanságban hagyja. Indulj el! Menj ki!
Persze föl lehet vetni azt is, hogy milyen formában szólhatott Isten Ábrahámnak. Bizonyára nem hallható szavakkal, hanem fölkészítette és bensőleg rávezette a meglátásra: tőle azt kívánja, hogy hagyjon ott mindent. És hogy ezt a követelést megokolja, mit mond neki? Majd nagy néppé teszlek. Megáldalak. Nevedet naggyá teszem. Áldássá válsz és Benned nyer áldást minden nép. Tehát Isten itt elárul Neki valamit, hogy tervez a jövőre valamit. Meg akarja áldani az egész emberiséget. Az áldás teljességét akarja árasztani az emberiségre. Ábrahám számára ez fölfoghatatlanul nagy dolog.
De hát a hite is ilyen nagy. Benne van az ő életének titka ebben az ígéretben: új nép, egészen új emberi jövő bontakozik ki az ígéretből. Ennyit elárul Isten a terveiből. Ez a jó hír. Még jobban belehatolunk, hogy a jó hír legmélyén mi van. A szöveg aztán azt mondja: „Ábrahám tehát elköltözött. Mindenével, Sára feleségével, testvére fiával, Lóttal, aki örökbefogadott fia volt és minden vagyonával, összes szolgáival elindult Kánaán felé. Ment teljes bizalommal. Nem tudva hova, mégis bízva Isten szavában.” Szóval ezt mondja a Szentírás a válaszáról. A másik szöveg tovább, tehát eddig az első 5 verset néztük, most a 7. versben még egyszer: A földet neki ígéri és utódainak: „Neked és utódaidnak adom azt a földet.” Ahova megy. Kánaán földjére. Azt mutatta neki.
Érdekes dolog azért ez is. Sohase gondoltam rá, hogy mit jelentett Ábrahám számára: kanálisok földje, tele volt várakkal, fölfegyverzett csoportokkal, rengeteg sok városállamocska volt ott abban az időben. Ábrahám meg birkákkal, meg nyájakkal, meg cselédekkel kis maroknyi csoport. Neked fogom adni azt a földet. Neked és utódaidnak. Micsoda honfoglalás ez? Emberileg mennyire nem tűnhetett reálisnak az ígéret!
És mégis elfogadta. Itt azért kibontakozik Ábrahám hite. Mi vezette ezt az embert, hogy ennyi, ilyen halálos, erős hittel tudott Istenben bízni? Isten nagyon megalapozta benne és neki ezt a hitet. „Annyi utódod lesz, mint a föld pora. És Neked fogom adni…” Ezt is hinni kellett: nem most adom Neked. Neked fogom adni. Neked és utódaidnak.
3.2. Ábrahám hitt az Úrnak. Ez már a 15. fejezet elején van, mikor megismétli az ígéretet Ábrahámnak az Úr: „Ne félj, Ábrahám! Én védőpajzsod vagyok. Jutalmad igen nagy lesz. Ő hitt. És az Úr beszámította Neki megigazulásra.”
Itt a hit és az úgynevezett megigazulás. Ezek hatalmas nagy dolgok. A hit is hallatlan nagy dolog. És óriási jelentőségű dolog, hogy megigazuljunk. Mi emberek – a legegyszerűbb ember is –, ha valamit vásárolni akarunk, azzal az igénnyel megyünk a boltba, hogy ne csapjanak be. Igazit akarok venni: igazi tejet, igazi jó kenyeret, gyapjúruhát… legyen az igazi. Isten is velünk szemben arra törekszik, hogy „teremtsünk embert”, de igazit.
Most az a kérdés, hogy milyen az igazi ember? Mindnyájan igazit akarunk, de hogy mindnyájan igazik legyünk, az már egy más terület szokott lenni. Még a legelvetemültebb ember is megkívánja mástól, hogy legyen igazi, de bámulatos módon be tudjuk csukni a szemünket magunkkal szemben. Törekedjünk minden áron igaziak lenni, keressük mind az Isten szemével nézett igazi állapotot.
Képmások vagyunk. Az ember a láthatatlan Isten képmása. Vagyis Jézus Krisztus képmása. A hitelességünk attól függ, hogy mennyire vagyunk Jézus Krisztusra szabva. Mennyire vagyunk Jézus Krisztussal azonosságban. Minél nagyobb a hasonlóság, annál hitelesebb vagyok.
A teológusok fölvetik, hogy az Úr Jézus teljes emberi természetet kapott. A régi teológia azt mondja, hogy Ő állandóan a végső idők, az örök idő istenlátásának örvendett. De hogy lehetett akkor hinnie? Mert az igaz a hitből él. Tehát Jézus Krisztusban is kell hogy legyen hit. Máriában is volt hit: a hit odaadása. Ha látok, akkor nem tudok hinni, akkor nincs szükségem hitre.
Viszont Ő azt mondja, hogy senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Tehát az Úr Jézus hite olyan, hogy mindnyájunk hitét megalapozza. Olyan hit, amely teljes, maradéktalan bizonyosságot jelent.