Szent Pál viszont egészen más. Tele van az élete az evangélium hirdetésének a lendületével. Hogy lehetőleg ingyen, önmagáért, szabadon hirdesse az evangéliumot.
Az Úr Jézus meg élő folyama az evangélium hirdetésének: Tőle indul ki, Belőle forrásozik az egész, hiszen mint Isten Báránya Ő hozta létre az új helyzetet: már örömet lehet hirdetni, kibékülést Istennel. Isten Bárányaként Ő a titka ennek a kibékülésnek.
Úgy tanultuk: „Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, Neki szolgáljunk, és ezáltal üdvözüljünk.” Itt egy kicsit módosul ez. A mai evangélium alapján egyszerűen azt mondhatjuk: „Azért vagyunk a világon, hogy az evangéliumot megismerjük és hirdessük.”
Nem csupán fölismerni valamit, passzíve befogadni valamit, valamit tudomásul venni, hanem egész lélekkel, cselekvőleg átvenni. Hogyha erre rátalálunk úgy igazán, akkor oldódik meg az életünk. Mindnyájunké. Még ha idős korban talál is valaki rá élete ilyen értelmére, akkor is meg van oldva az élete.
Az újabb kor Egyházának egyik leggyönyörűbb írásbeli dokumentuma VI. Pál pápa csodálatosan szép és gazdag levele, az Evangelium nunciandi. Ha most megkérdezném, hányan olvastuk, talán sokunknak kellene szégyenkezni: „Jaj, még nem is olvastam el. Hol is lehet az? Hol találhatom?” Abban a kötetben, amelyben a zsinati akták, döntések. Ahhoz csatolták ezt a körlevelet. Nagyon gazdag, teljes képet ad a föladatról, ami minden keresztény előtt áll.
Azt mondja mindjárt az elején: „Az evangélium hirdetése korunkban nem csak a keresztény világ számára fontos, de az egész emberiség javát is szolgálja. Azokhoz a mai emberekhez is szól, akik tele vannak ugyan reménykedéssel, de mégis félnek, és szorongattatások között élnek.” Aztán kifejti, hogy az Úr Jézusnak mennyire ez töltötte ki az életét: az evangélium örömhírének a hirdetése. És hogy mennyire azonos az Úr Jézussal ebben az Egyház. Aztán rátér, hogy az evangélium hirdetése az evangéliumi élettől elszakíthatatlan. És minél inkább az evangéliumot éljük, annál dinamikusabb az életünk, annál inkább hirdeti is az életünk az evangéliumot.
Azt mondja: „Elképzelhetetlen, hogy aki befogadta Isten szavát, és csatlakozott Isten országához, ne kívánna szólni róla, tanúskodni, és azt másokhoz elvinni.” Ez is ad a mai szentségimádási vasárnapon sok-sok föladatot mindnyájunknak: hogy úgy átivódjunk, fölújuljon bennünk az evangélium örömhíre, a küldetés ezt hirdetni.
Azt mondja: „Nem valami evilági dolog az evangélium híre” – amit végső fokon hirdet –, „fölülemelkedik a földi lét keretein”, és végsősorban az Istennel való egyesülésünkben valósul meg. És igazi szabadság, igazi fölszabadulás üzenete ez az ember számára.
A szabadság, a jólét, a fejlődés egymagában még nem elegendő arra, hogy eljöjjön Isten országa. Az ember hiába szegődik a legnagyszerűbb emberi eszmék szolgálatába: szabadság, fejlődés, tudomány, jólét… ha meg nem tér ez az ember. Ha bűnös, meg nem tért emberek szegődnek a legszebb eszmék szolgálatába, előbb-utóbb a bűnök posványába fullad az egész vállalkozás. Mint annyiféleképp látjuk az emberi történelem legnagyszerűbb mozgalmainál is: ha bűnös emberek fognak valamihez, akkor abból bizony keserves rossz termés lesz.
Az evangéliumnak ezért az első, legnagyobb föladata az, hogy megtérjünk, mint az Úr Jézus is hirdette. „Térjetek meg! Akkor eljön hozzátok Isten országa.”
Aztán látjuk ebből a körlevélből, hogy mennyiféleképp történt az evangélium hirdetése. Megvan ennek a 2000 éves történelme most már: csodálatos, dicsőséges történelem. A legszebb emberi küzdelmek történelme.
Majd azt mutatja meg, hogy mennyire mindenkinek szól az evangélium örömhíre: minden embernek. És hogy mennyire mindenki föladata, hogy hirdessük, hogy ahol már hirdetve van, ahol már befogadták, ott megőrizzük.
Aztán csoportokba bontva megmutatja az egész emberiséget, hogy kiknek szól az evangélium. Elsősorban nekünk, magunknak, keresztényeknek szól. Állandóan hirdetünk kell. És meg is teszi ezt az Egyház. De bemutatja aztán a hit nélkülieknek a növekvő táborát. Ateistákét, a nem hívőkét… Aztán a hitüket már nem gyakorlók táborát…
Nekünk most talán főleg az az újszerű, hogy az evangéliumot sohasem egyedül hirdeti az ember, elkülönülve, saját szakállára. Csak közösségben, összefogva lehet hirdetni. Most jövünk rá, hogy mit jelent, amit az Úr Jézus mondott, hogy „kettesével menjetek!” Legalább kettesével