Erre nekünk, magyaroknak, nincs külön szavunk. Mi nem különböztetjük meg annyira a közbeszédben a lelket a szellemiségünktől, a lelkünket eltöltő gondolatvilágtól, szellemi világtól, értelmi, akarati, érzelmi ajándékoktól, amelyeket Isten ad az újjászületett embernek. Az, hogy az Úr Jézus betelik a Szentlélekkel, az Ő sajátos karizmáját jelenti.
Ezt modern korunkban főleg a Szentlélek-mozgalmakkal kapcsolatban vesszük újra észre: hogy minden embernek megvan a saját „adományösszege”, amelyet Isten az ő újjászületett lelkében eláraszt. Mindegyikünknek megvan a maga sajátos ajándékkötege.
Ez domborodik ki a Szentírásban: az Úr Jézus emberi lelkének karizmája. Az ajándék, amelyet az első olvasmány ír le (szolgám nem kiabál, vitatkozik, kötekedik, a megtört nádat nem tapossa le, a parázsló mécsbelet sem oltja ki…), az Úr Jézus karizmáját mutatja: azt a kimondhatatlan gyöngédséget, tapintatot, szeretetet, amit Jézus az emberi nemmel, mindnyájunkkal szemben tanúsít.
Ami ebben az ember-világban, amelyet Ő az emberi természettel magáénak vall, sajátos területet jelent. Ahogy a Szentatya mondja: dimenziót. Mert nem elég az, hogy az Úr Jézus a megtestesüléssel második isteni személyébe emelte örökre ezt a mi emberi természetünket, és ezzel kimondhatatlanul megtisztelt bennünket. Örökre Övé az emberi természet, és le nem teszi soha. Sem szenvedésében, sem halálában nem tette le. A feltámadásában aztán megmutatta, hogy örökre egyesítette magával azt, amit teremtett.
Ez nem elég. Az Úr Jézus emberi lelke olyan ajándékokat kapott, amelyekkel meggazdagította ezt az egész emberi világot. Mindegyikünk meggazdagítja valamivel, de az Úr Jézus olyan ajándékokkal van kitüntetve, elárasztva a Szentlélek által, hogy az ősszentségben, ezekben az ajándékokban kidomborodik valami. Kidomborodik az irántunk való figyelme, gyöngéd tapintata, szolidaritása, a velünk való együttérzése, egységvállalása, közösségvállalása.
Ez az Úr Jézusban a sajátosan Krisztusi: semmi agresszió nincs benne, nem ítél el, nem erőszakoskodik senkivel, sem akar senkinek a fejére nőni, nem hatalmaskodik. Lemond minden hatalmi eszközről és fölényről velünk szemben. És ezzel az emberi természetben is megnyitja, felerősíti ezt a dimenziót. Behozza az emberi történelembe az egyházon keresztül ezt a teret. Most, a mi korunkban különösen a szemünk előtt van ennek az óriási jelentősége. Mert az Úr Jézus mint ember emberi lelkével is a szeretet, béke, igazságosság, tapintat, emberi jogok oldalán áll. Mint ahogy az most mindinkább kidomborodik, hogy az Anyaszentegyház is mindinkább tudatosan a szegények mellé áll. Dél-Amerikában, a szegények földrészén látszik ez a legjobban.
Itt Európában eljátszották a keresztények azt az alkalmas történelmi pillanatot, amikor a munkásság mint tömeg szinte az iparosodással egyszer csak itt volt Európában, és az egyház nem mutatta ki elég erősen, tudatosan, világosan, hogy ott áll mellettük, és velük vállal szolidaritást. A szakszervezetek meg a pártok mindent támadtak, és végül azok vállaltak szolidaritást, aztán vitték is a munkásságot a szakadékokba.
Ezt a dimenziót jelenti most itt, hogy az Úr Jézus Szentlélekkel betelik. Azt is látjuk a mi korunkban, hogy emberi természetünkben nemcsak ez a szent pneuma szellemiség lehetséges, hanem igenis itt van mindenféle más szellemiség is. Szörnyű szellemiségek. Az erőszak, a hatalmaskodás, a kizsákmányolás, az önzés. Egy ember vagy osztály felülkerekedése. Egy nemzet vagy tömb felülkerekedése.
Ez a kíméletlen harc az a szörnyű kegyetlen pokoli vonás az emberi természetben, amelytől visszariadunk. Pedig hallunk róla, hogy emberek ezt engedték elhatalmasodni magukban. Ezt jelenti az Úr Jézus keresztsége. És mi, a mi keresztségünkben, ebben merülünk meg: az Úr Jézus lelkében, életében, halálában és feltámadásában. Részesei leszünk Jézus lelkiségének, szellemiségének.
Az a kérdés, hogy mennyire tudatosan van ez bennünk. Mert a keresztségünk régen volt, és akkor még nem voltunk öntudatosak. A bérmálás idején még csak olyan kamaszodók voltunk. Ezt egész életünkben egyre tudatosabban és tudatosabban magunkévá kell tenni, hogy látszódjék, érződjék rajtunk!
És itt van a mai napnak a feladata, kedves nővérek! (Valószínűleg a püspökszentlászlói szerzetes nővérek szentmiséjén hangzott el a prédikáció. – A szerk.) Ne értsenek engem a kedves nővérek félre soha, amikor a Jóisten igéjét akarom mondani. Most is. Amikor érzékeltetni akarom, hogy azok a más szellemiségek, azok a sötét szellemi hatalmak, pneumák itt vannak közöttünk is, és bennünk is. Ezt nekünk közös erővel kell az Úr Jézus szellemiségével legyőzni, átitatni, hogy semmi agresszió, semmi háborúskodás köztünk ne legyen, mert az öli a szeretetet, az ellentétben áll az Úr Jézus szeretetével!
Mi megkeresztelkedtünk már. Igen, persze, minden nap hibázunk, vétünk! Jaj, Istenem, milyen könnyű véteni az Úr Jézus lelke, szelleme ellen! De Ő megbocsát, és egymásnak is bocsássunk meg az Úr Jézus lelkének erejében, irgalmában. És akkor fogjuk majd megérteni, megízlelni, hogy mit jelent az Úr Jézus lelkében megkeresztelve lenni.
Mint most szerte a fiatalság körében haljuk, és tapasztaljuk, és magam is tudomást szereztem róla, hogy ők amikor tudatosan keresztelkednek meg és vállalják az Úr Jézust, megtelnek az Ő lelkével. Karizmatikusok: érzik, tapasztalják, hogy mit jelent megmerülni az Úr Jézus lelkiségében.
Ezt az ajándékot adja meg nekünk, mindnyájunknak. A mai szentmisével is segítsen megmerülni az Ő drága, végtelenül szeretetreméltó emberi lelkiségében, mert Jézusban nincs hiba, nincs bűn, és ez végtelen kedvessé és szeretetreméltóvá, egyedülállóvá teszi köztünk.
Belőle árad, rajta keresztül árad minden emberre ez a lelki keresztség, a lélekben való keresztség ajándéka. Áradjon ránk is!