Amikor Jézus a törvények megtartása felől kérdezi, és kiderül, hogy ezen a téren nem lehet elmarasztalni, akkor mind őbenne, mind bennünk az a végső következtetés fogalmazódik meg, hogy minden rendben van! Nincs semmi akadálya annak, hogy az az előkelő fiatalember, vagy mi magunk ne szegődhetnénk Jézus köréhez, akár az apostolok társaságához. És hogy mennyire jogos ez a konklúzió, Márk evangélistának az a biztató megjegyzése is jelzi, mely Jézus szimpátiájára utal…
Éppen ezért szinte mellbevágó a drámai fordulat viharfelhőjének vészjele. Tudniillik most következik az a pillanat, mely éles határvonalat húz az Ó- és az Újszövetség normarendszere között! Mert ahogy a biblikusok, moralisták megjegyzik, Jézus kora előtt a parancsolat-etikán volt a hangsúly: mind az írástudók, mind a vallásos hívők a törvények teljesítésének arányában hozzávetőleges pontossággal kiszámíthatták a maguk és mások vallásosságának fokát, vagyis végső fokon az Istenhez-tartozás mélységét a törvények megtartásának mérlegén vélték lemérni. Jézus és a gazdag fiatalember közti találkozás két felvonásos drámához hasonlítható. Az a párbeszéd, melyet az előtte leboruló vagyonos ember kezdeményezett, lényegében az eddig hallottakkal befejeződött. Jelképesen szólva, a függöny legördülhet, hiszen az ószövetségi normák szerint nincs miről beszélni tovább! Aki ezt a normát teljesítette, sőt túlteljesítette, akár haza is mehet.
De a kopernikuszi fordulat csak most következik. Mert Jézus annyira megkedvelte az öt felkereső fiatalembert, hogy folytatni akarja a beszélgetést, és most ő kezdeményez. Ezzel beléphetünk a második “felvonás” egészen új légkörébe, a találkozások etikájának világába. Itt a törvények, a tízparancsolat normáinak megtartásán túl a Hegyibeszéd nyolc boldogságos etikája veszi át a tájékozódás iránytűjét. Itt más csillagzat van fejünk felett és a szívünkben. A törvénytisztelet kazuisztikája átadja helyét a Jézussal való találkozás misztikájának. És mivel minden találkozás egyedi, ezért nem lehet általánosítani, – nem lehet tudni, hogy kitől mit kér a Mester. Míg Zakeustól “csak” azt kérte, hogy ugorjon le a fáról és adjon szállást otthonában, addig ettől a “tiszta” lélektől mást kér. “Egy dolognak még híjával vagy!” Vajon mire gondol Jézus?
Ha Zakeustól nem várja el, hogy egész vagyonát ossza szét, és helyesli, hogy “csak” vagyona felét adja a szegényeknek, akkor kék égből lelkünkbe cikázik a villám a jézusi óhaj hallatán: előbb menj el, add el mindenedet, oszd szét a szegények között, aztán gyere és kövess engem Vagyis egyértelmű, hogy Jézus összeköti a törvények teljesítésének aszkézisét a vele való találkozásból fakadó misztikával. És mivel belelát követőinek lelkébe, mindegyiktől mást és mást kíván, aszerint, hogy “minek van híjával” az ember. Ez a magyarázata a megtérések, hivatások megszámlálhatatlan variációjának. Hogy egy keresztény milyen úton járjon, nem lehet eleve meghatározni: nem ugyanaz az útja mindenkinek. Hogy melyik utat szánja nekem a Gondviselés, azt a jézusi találkozásokkor fedi fel a Szentlélek! Ezt követően azonban mindenki maga dönti el, hogy milyen választ ad Jézusnak. Éppen úgy, amint itt, ebben a jelenetben is történt.