Az ünnepeken érzünk meg valamit a békéből, mikor a hét munkájával elintéztünk mindent, kitakarítva mindent ünneplőbe öltözünk: ez a zavartalanság a másik eleme a békének.
De még ez sem elég: kell, hogy ennek a teljességnek, ennek a zavartalanságnak valami köze legyen hozzánk, hogy a miénk legyen: a béke harmadik eleme talán a legnehezebb eleme, hogy megdolgozzunk érte. Hogy mikor túljutunk egy hatalmas teljesítményen, talán amikor az érettségi vizsgát letettük, akkor éreztük meg ezt: na, megdolgoztunk valamiért.
Vagy mikor egy nagy megpróbáltatáson jut túl az ember, meghurcolták, igazságtalanság érte, megfosztották az embert jogaitól, szabadságától, s akkor visszanyeri az ember.
Vagy talán háborúk után az a vezér, aki békét köt, aki megharcolt azért, hogy új rend lépjen életbe.
Ez a béke legnagyobb, legnehezebb eleme számunkra.
Mindezek jellemzői a békének. De mi az a béke? Honnan jön? Mi a forrása? Ha ezt kutatjuk, akkor Istenre találunk. A javak teljessége őnála van. A zavartalanság őnála van. És a miénk akkor lesz, mikor egy élet küzdelmét, harcát végigharcoltuk.
Mint érdemet akarja Isten, hogy ő a miénk legyen: mint megérdemelt jutalom. „Én leszek a te igen nagy jutalmad.”
Látni: a kinyilatkoztatás szerint a békétlenség forrása az, hogy Istennel szembehelyezkedik az ember, nemet mond az istengyermekségnek, az Istennel együttműködésnek. Onnan ered minden békétlenség, félelem, zavar, nyugtalanság, ütközés, ellenségeskedés. Istenhez kell egészen térnünk, hogy kóstolónk legyen a békéről, békéből.
„Béke fejedelmének” hívjuk az Úr Jézust, ő az, aki ezt a bűnnel elindult hihetetlen káoszt, zűrzavart, kínt, gyötrelmet, félelmet, sötétséget, ezt az egész világát a békétlenségnek, a gonosz léleknek, a békétlenség szellemének, ezt legyőzi. De mivel győzi le? Szent Pál azt mondja, hogy az Úr Jézus keresztjében van az ő dicsekvése.
A béke szabálya az, hogy számára keresztre van a világ feszítve, és ő is a világnak. Az egyetemes, örök, igazi, az egész emberiség, az egész teremtés számára létrejövő béke titka: az Úr Jézus keresztje. Azon a kereszten az Úr Jézus szeretetáldozata az, hogy magára vállal minden bűnt. Hogy önmagában kiengesztelte keresztjével, Istennel a világot, és most már a kereszt tövében fakad a béke folyama az egész emberiség számára. „A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek békét, nyugodalmat lelkemnek.”
Ezért Isten igéje számunkra ma az, hogy a kereszthez menjünk, a keresztáldozathoz. A keresztáldozat tesz helyre minket. És ez itt fakad a szentmisében, amikor az Úr Jézus élő áldozata megnyílik. Ezért szeretjük mi öntudatlanul is annyira a szentmisét. Itt halljuk azt, hogy „béke legyen veletek” – máshol nemigen hallani a világon, vagy ha mondják, akkor csak mondják, hogy „béke, béke”, de nincs béke. Ezért szeretjük mi annyira az Úr Jézust, a béke fejedelmét, forrását. Ezért, hogy úgy ragaszkodunk hozzá. Ezért érezzük azt, hogy ha valaki közülünk befejezi az életét, akkor békére talál.
És a békét vinni kell: az Úr Jézus ezt a megbízatást adja mind a hetvenkét tanítványnak, vagyis minden tanítványának. „Menjetek, s ahova betértek, ott mondjátok azt, hogy béke.” De csak akkor tudjátok mondani, ha veletek van az a béke, ha mindennap az Úr Jézusból, az ő áldozatából merítitek a békét, ha szeretetében megtaláljátok a békét. Akkor tudjátok adni egymásnak is.
Olyan szép az, amikor bocsánatot kérünk egymástól, ha vétettünk valamiben egymás ellen: helyreáll a béke, a szeretet békéje. Egyik őszintén elfogadja a másik hibáját, a másik meg belátja, hogy vétett a másik ellen. Mi a béke emberei vagyunk.
Az anyaszentegyház pedig az emberiség számára a béke forrása. A nemzetekben, a nemzeteken belül, az emberiségen belül az jelent nyugtalanságot, hogy valahol feszültség van. Egy társadalmon belül túl gazdagok és túl szegények vannak. Elnyomatás: egyik nép rátelepszik a másikra. Míg ezek a hullámok helyre nem állnak, nem lesz béke itt.
Az emberiség békéjének forrása az anyaszentegyházban van. Az emberiség egységének és békéjének a titka. A világnak nincs békéje soha, de valamit érez abból, hogy az egyházban kell lenni a békének. Figyelme központja azért csak az egyházon van. Az embereknek a figyelme a keresztényeken van.
Könyörögjünk ma szívből ezért a legnagyobb ajándékért, az ajándékok teljességéért, hogy ezt mindig lelkünkben hordjuk, de mindig vigyázzunk, hogy ez ne passzív, az önzés békéje legyen, hanem az Úr Jézus békéje, amit adjon meg mindnyájunknak és meghalt testvéreinknek is, hogy békében, az Isten örök teljességében nyugodjanak.
Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek! Örüljetek és vigadjatok, akik gyászoltatok miatta!
Hogy tejével táplálkozzatok és jóllakjatok vigasztalása ölén, és elteljetek gyönyörrel dicsőségének emlőjén.
Mert ezt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot; és mint kiáradt patakot a nemzetek dicsőségét. Ölükben hordozzák csecsemőiket, és a térdükön becézik őket.
Mert a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket; [Jeruzsálemben leltek vigasztalást.]
Ennek láttán örülni fog szívetek; csontjaitok, mint a fű, sarjadoznak.