meg hívást kaptunk csömöre az egyenlő esély
alapítványhoz el látogatunk hozzájuk ők egy
délutánra hívtak minket komoly beszélgetős
délutánra hívtak ahol meg fogjuk beszélni a
hogyan lehetünk úgy mondva tudós szülök az
életbe igen fontos tudsz szülök legyünk .meg
fogyatékosság betegségről beszélgetni ez fontos
téma mai világba fogyatékos betegség úgy vannak
emberek nem is igazán tekintenek arra embere úgy
mint fogyatékos úgy van őt is ember számba nézi
ami igazán nem gond csak ilyenkor azt is kéne nézni
mondjuk neki gyengébb tejesítése van mondjuk őt
így kéne elfogadni amilyen életbe nem úgy mint egyes
emberek be képzelnek magukba ők nagy emberek őt
úgy tekintek rá rendes ember úgy csinálja dolgait úgy
van vele az illető bírja még másik ember bírja hogy ő
olyan betegségbe kevesebbet bír így kel elfogadni
azon beszélgetős délutánon ami csütörtök ön volt
csömörön sok felnőttes beszélgetős komoly témákkal.
csömörön egy szövő műhelyt nem tudtunk meg
tekinteni. az Egyenlő esélyekért Alapítvány szervezésében volt egy előadás, elsősorban sérült gyermeket nevelő szülőknek szólt. Két ügyvéd tartotta. Az öröklés jelenlegi jogszabályairól, és a gyermekünk pénzügyi biztonságáról szólt.
Csömörön volt az előadás
Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál