vagyunk úgy az emberek életünkbe történik
valami lehet azt illető jót akarna másiknak az
illető idegességbe van valami miatt ,de aki
meg jót szeret volna az illetőnek aki meg
ideges ugye másik meg aki jót akart volna
neki nem tudta hogy az illető ideges mert épen
őt meg bántotta valaki így aki jót szeretet volna
az egyik illető másiknak ő is mondjuk másik
társától aki ideges be szólna neki hogy hogy is
beszélt vele ő gondolata szerint csúnya volt
és nem volt az és az illető úgy van vele
tisztelet képen úgy van ő elnézést kért tőle
mintha semmi nem történt vele ,de még ilyenkor
az ember aki rá fognak valamit és elnézte annak
illetőnek amit tett felé az illető biztos rögtön
nem lesz még gyorsan szíve közepén az illető aki
rá fogott valamit másikra azt ő vele így beszélt
az nem igaz ez majd nem rágalmazásnak
mondják ilyen dolgot .eltelik még egy nap megint
jót szeret volna mondott neki valami mi gondja
közli meg csinálod ennyi ért mondta nem utána
mondanám csináld meg .fogná magát az illető
aki beszólt annak illetőnek ne zavar de
durvább kifejez esés pedig tudja az illető nem is
volna az jó van ezt lenyelte neki amit mondott
az ember most elnézést kér illedelmesedésből
pár nap múlva ő az illető aki meg bántotta
olyan dolgot mondott ami nem igaz meg
kerül valamit és 3illletőhoz fordul fiadal
szeretnék beszélni meg mondták sajnos de
őt előző nap beszóltál olyat mondtál neki
nem igaz fájt neki az úgy mondva tettél neki
úgy volt ő akart valamit de az illető úgy van
lehet ha túl teszi meg hallgatja mit is
szeret volna az ember ,de itt is meg bocsátás
másik felé nagyon fontos .