Categories
Egyéb kategória

mint csillag

A könyv megírt lapjait fellapozni
világnyi álmok kellenek
a csecsemő tejszínű arcától míg
eljutunk a feltámadás csendes napmelegéig
a megtérés nem valamiféle
trófeális állat sikeres elejtése
nem rálelés a tárgyak világában
elkallódott kába-kőre
bár sokan ezt tartják egyedüli célnak
rideg számításokat végeznek s igazolják
vagy elvetik hipotéziseiket a kapuk fordulóin
új hipotéziseket állítanak fel
új törvényeket keresnek
s az igazi értelem szavát kutatják
a földi lim-lomban az esetlegesben
s az összehordott zavarosképű Bábel-toronyra
tekintenek minduntalan elképedt imádó szemeikkel
és nem értik a nyelvzavart
mit én oly igen megszenvedtem
kutattam az emberben az emberen túl
és innen is
a csillagok rideg visszfényei alatt
zuhantam űrben égtem a pokolban
bálványok telhetetlen ölébe befeküdtem
s az áldozatok megkínzottan nyöszörögve
kivetettek maguk közül
mint ki csillaggal bélyeges
s ismét elindultam utamra
tengerekbe merültem
hallgattam mormolását
szélütött malmaiknak
tágranyílt szemem halak felszálló buboréka
szétpattan a felszínre felmerülve
szelekben ringtam kétségbeesve
vadvizeket szürcsöltem kígyóstól békástól madarastól
köveket élesztettem az ölemben – hasztalan
mert az életnek ára van
     Sugárból font töviskoszorú fejemen
a négy égtájra voltam felfeszítve
és sakálok mardosták bokámat
minden nap sírba tettek
aludtam önkínzó éjszakákat
se enyhület se méregpohár
aludtam örök éjszakákat
s ha végre feltámadt a hajnal
csalódtam újra csak csalódtam magamban
árva voltam a dolgok jelenségek özönében
árva voltam a megszenteletlen lenyelt kenyérben
árva voltam a déli fényözönben
mert egy sokarcú arcot örököltem
sajnálatraméltó konok pogány leány
     Az éjben nincs egy kézfogó kéz
süket és vak absztrakciókban bujdokoltam
egyre mindegyre fényt keresve
s néha feltűnt egy kék sugár
csak egy-egy mozdulásnyi időre
amíg a pohárba beleisznak
rárepül egy madár a kőre vagy
míg egy szó kigömbölyödik
     A kristálynak íze-zamata nincsen – ehetetlen
csak fénye van és fénytörése – hihetetlen
és mégis kell hogy elhidd
a poklokon az önmaga poklán átevezettnek
megváltottnak
minden megnyilatkozását ítéletét
bár a teljes fény nem is fér a fénybe
csak egy-egy villanás megtorpanás
     Az igaz hogy a kövek feltámadnak a szerelemben
és sugárzik az éj a tiszta átizzadt öleléstől
de vajon annak ki fagyba és
álmatlan álmokba dermed
s magányában megváltást vagy halált remél
ki hoz kegyelmet ha nem az
kit szenvedései közt megtalál
     A volt szerelmes kitárulkozás
átkristályosodik a rideg éjszaka kárpitjára feszülve
valami sajátos zenévé
transzcendentális csillogássá
valamiféle istenmeglelő árulássá
de Isten ezért a kis árulásért nem haragszik
midőn a test és lélek furcsa kétfejű szerelembe dermed
nem haragszik mert hisz ha elárultuk
már szerettük őt valakiben
de örökre elárultatott nem akar maradni
visszavár az ágyakon viharokon
a sikátorok kanálisain át
visszavárja leányát fiát
a háza nyitva asztala terítve a találkozóra
és eljön az az óra

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg