A mai világ legnagyobb szélhámossága az igazság relativizálása. El akarják hitetni az emberekkel, hogy nincs objektív igazság. A dolgokat lehet így is értelmezni, meg úgy is. Nem érdemes hát kutatni az igazságot. Legyinteni kell rá, mint Pilátus, és cinikusan kérdezni: „Mi az igazság?” Napjainkban az a szokás, hogy riporterek kezükben mikrofonnal faggatják az utca emberét különböző kérdésekről. Úgy alakítják a riportot, hogy hárman mellette érvelnek, hárman ellene. Szegény néző kapkodja a fejét, és végképp nem tud dönteni. És hát pontosan ez a cél és ez a szélhámosság benne: kialakítani a nézők tudatában azt a meggyőződést, hogy nincs igazság. Mindenki vallja azt, amit akar. Pontosabban azt, ami neki hasznos. Csakhogy így felborul az erkölcsi rend. Ha valamikor szükség volt a Szentlélekre, hát akkor éppen ma! Őt ugyanis Jézus az „Igazság Lelkének” nevezi. Megvilágosítására múlhatatlanul szükség van, hogy keressük szenvedélyesen az igazságot a mai hazug világban, rátaláljunk az igazságra az eszmei zűrzavarban, és éljünk az igazság szerint az erkölcstelenség közepette.
Munkácsy megrendítő festménye a Siralomházban. A halálraítélt bandavezér élete utolsó estéjén búcsúzik családjától. Felesége, kisgyermeke kétségbeesetten sír, a porkoláb közömbös arccal fegyverére támaszkodik. A halálraítélt tehetetlen fájdalmában magába roskad. Nem tud vigasztalni, maga sem tud reménykedni. A tragédiából nincs kiút. A családra árvaság borul. A képet hosszan szemlélve a kislányt sajnáljuk legjobban. Árva lesz. Borzasztó a gyermek számára, ha szülőtlen árva marad! Hasonló árvaság-érzés fogja el a tanítványt, ha elveszti tanítóját. Pl. amikor Szókratésszel megitatták a méregpoharat, filozófus tanítványai kétségbeestek. Legtehetségesebb tanítványa, Platón írja, hogy Szókratész halála után megbénultak. Sivár üresség szakad a tanítványra, ha tanító nélkül árva marad. Amikor Prohászka meghalt 1927-ben az Egyetemi templom szószékén, az egész magyar kereszténység érezte elárvultnak magát. Sík Sándor megrendítő verset írt a nemzet lesújtottságában „Árvák” címmel. Érthető, ha az apostolok szívét is elszorította az árvaság érzése, amikor Jézus búcsúzott az utolsó vacsorán tőlük. De a Mester nem engedett a siralomház-hangulatnak. Nem magára gondolt, hanem apostolaira. Az ő könnyeiket akarta letörölni. Mivel vigasztalt?
* „Nem hagylak árván titeket, visszajövök hozzátok.” Itt nem azt ígéri, hogy majd a világ végén dicsőségesen visszatér, vagy hogy a halál pillanatában eljön értünk. Itt a húsvéti feltámadását ígéri, amely három nap múlva bekövetkezik. És attól kezdve: „Én veletek maradok a világ végezetéig.”