Szóval nem könnyű ezt megemészteni. Próbáljuk meg mégis megtalálni az utat hozzá, mert mindegyikünk érintve van általa. Mindegyikünknek az életében vannak olyan nehéz dolgok, amik elől nem térhetünk ki, amiket meg kell emészteni, ami pont a hitünket, Istenhez való viszonyunkat érinti.
Jellemző, hogy hányan hányféleképpen próbálták már magyarázni ezt a szöveget. Rengeteg próbálkozásról tudunk, számtalan különböző magyarázatról.
A mi szerzőnk abból indul ki, hogy Ábrahámban milyen fogalom él Istenről, amikor az utasítást – vagy belső indítást – kapja, hogy ezt tegye meg.
Gondoljuk meg: ő az ég és föld urára gondol, azt vallja istenének. Több helyen olvasunk utalást arra, hogy eljutott az egyistenhitre. Utána kapott Isten részéről egy ígéretet, amely az egész életét megmozgatta, más irányba terelte. S végül megkapta az ígéret beteljesedését is: megvolt a fia, Izsák.
Tehát az élhetett talán benne, hogy igen, Isten föltétlenül megbízható, beteljesíti az ígéretét, lehet rá hagyatkozni, lehet tárgyalni vele; az ember megértetheti magát Istennel, rá lehet bízni magunkat, életünket, sorsunkat; jót akar, nekem is utódot ígért, megadta; földet ígért, azt is megmutatta már.
Ábrahám életében ez borul fel: a nyugodt, biztos, kiszámítható elgondolás Istenről. Egyszerre berobban Isten részéről egy egészen más, és minden eddigi biztonságát teljesen fölforgató követelmény, amely őt a legnehezebb helyzet elé állítja. Egyszerű utasítás, minden magyarázás nélkül – mint ahogy a mi életünkben is szoktak történni a dolgok. Nincs magyarázat. Egyszerre valami berobban. Őt is ez érte: menj ide és ide, áldozd fel a fiadat. Minden magyarázat nélkül.
Csak az író mondja, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, de Ábrahámnak nem mondta Isten, hogy vigyázz, most próbára teszlek. Ő teljesen váratlanul és valóságosan kapta ezt a dolgot. Ábrahám pedig erre föl a maga ősi, eredeti emberségében mutatkozik meg: magatartásával megmutatja, milyen ember ő.
Látjuk az egész drámai cselekményt: elindul szó nélkül, viszi a fiát. Döbbenetes. Ha egy kicsit elmélkedünk róla, érezzük, hogy igen, ilyen események elé van állítva minden ember. Ilyen magyarázat nélküli, kemény megbízás elé. Nézzünk szembe vele: mi hogyan éljük meg ezeket a dolgokat? Hogyan fogadjuk az életünk próbáit? Hogyan reagálunk rájuk? Tompultan tudomásul vesszük ezeket és nem kérdezünk semmit, vagy fölfogjuk ezeket és közelebb kerülünk általuk Istenhez? Hogyan szerepelnek ezek az életünkben?