Az ellentársadalom-tudat egyes megnyilvánulása ma már helyenként talán számunkra is túlzónak tűnik. Ezt főleg vádakból lehet jól alátámasztani. Minuciusz Félix az Octavius-ban így ír: „Minden szórakozástól távol tartjátok magatokat, még a legilledelmesebbektől is. Nem vesztek részt az ünnepségeken, nem látogatjátok a színházakat, megvetitek a hivatalos lakomákat… Fejeteket nem díszítitek virágokkal, nem ápoljátok testeteket illatos olajokkal. Fűszerekkel csak halottaitokat kenitek meg.”
Ha meggondoljuk, hogy a kor szórakozásait állatharcok, gladiátorjátékok jelentették, a lakomákat a féktelen evés-ivás – gyakran szexuális szabadosság – jellemezte, nem csodálkozhatunk a keresztények távolmaradásán. Akik pedig – mint láttuk – nem egyszer böjt árán teremtik elő a szegények megetetéséhez szükségeseket. Nem csoda, hogy nem illatos olajakra és virágos fejdíszekre költik kevéske pénzüket…
A platonista Celzusz szemére hányja a keresztényeknek, hogy nem esküdtek fel a császárra és így kimaradnak az állam irányításából: „Ha ugyanis mindenki így cselekedne, akkor semmi sem állna útjába annak, hogy a császár egyedül maradjon. A földi uralom pedig a köztörvényesekre és a legvadabb barbárokra szállna át, úgyhogy a ti istentiszteleteitekből és az emberek igazi bölcsességéből hírmondó sem maradna.”
Akkor ez a kifogás az ellenség ajkáról hangzott el. Ma – sajnos – saját keresztény testvéreink szegeznek nekünk hasonló kérdést… Akkor Origenész a kontraszttársadalom élő öntudatával így válaszolt: „Ha mindenki úgy cselekedne mint mi…, akkor természetesen a barbárok is Isten szavára hallgatnának, egészen megtartanák a törvényt és erkölcsösek lennének. Akkor minden más istentisztelet megszűnne és egyedül a kereszténység uralkodna.”
Origenész a hatalom, az uralkodás és az állami hivatalok kérdésében is tisztán lát: „Buzdítjuk mindazokat, akik beszédtehetségük és erkölcsös életük miatt képesek lennének az uralkodásra, hogy inkább közösséget vezessenek. Az uralkodásra vágyóknak viszont nem engedjük ezt meg. Ellenben kényszerítünk olyanokat, akik szerények és az Isten országának közös gondja mellett nem a saját hasznukat keresik, hogy egyházi hivatalt vállaljanak. Ha pedig… az Isten akarata szerinti szülővárost (= az egyházat) pompásan vezetik, akkor Isten törvényei szerint uralkodnak anélkül, hogy a fennálló (állami) törvényekből valamit is megsértsenek.”
A fentiekből világos, hogy Isten új társadalmában nem szabad előfordulnia emberek uralkodásának embereken… Sőt a kereszténynek kell megélnie és felmutatnia az isteni szabadság miliőjét! Ez indokolja az origenészi szöveg folytatását: „Ha tehát a keresztények az állami hivatalokat visszautasítják, akkor ezt nem azért teszik, hogy a hivatalos szolgálatok alól kivonják magukat, hanem hogy Isten Egyházában az emberek üdvösségéért az istenibb és fontosabb szolgálatra megőrződjenek.” (i.m.)
Az eddigi vizsgálódások alapján leszögezhetjük, hogy a korabeli egyházkontraszt-öntudata szerint a társadalomnak azzal kívánták a legnagyobb szolgálatot tenni, hogy igazi egyházként élik és mutatják fel az Evangéliumot.