Ugye rég volt foglakozás a nevelés üggyel ami
egy kicsikét úgy mondva vissza tekintünk egy
bizonyos régi időkbe amikor gyerekünk elindul
cseperedik növekedik ugye ilyenkor minden meg
szeretünk ilyenkor venni gyerek örömébe járjon
ahogy növekedik olyan előfordul még elsekkezd
mondjuk iskolába járni de úgy van egyes
csemete hány meg lát kütyüt ami mobil tele
fonák nagyon meg kedveli szinte a-dig örül annyira
szeretnék neki annak gyereknek ami gond hogy
ilyenkor telefon kütyüt szeretne magának lehet
a-dig van mondjuk valaki kedvébe jár meg veszik
neki ez már nevelési gond mondják ilyenkor
csemete fejlődne de mobil után sír mi meg
vesszük neki nem semmit kezdeni elég leenne iskolás
korba adni ilyet neki adni a-kor gyerek tud
mondani szüleinek végeztem indulok iskolából
ez jó mond-szer nem úgy kel meg látja csemete
kütyüt telefont meg kedvelik kis korukba sokan
úgy meg vennék neki nem kéne rá érne később
ezzel így meg nevelni gyereket mit lehet ilyenkor
mit adunk később ifjoncnak meg ,csemete ifjonc
ugye ilyenkor rokonok kedvükbe jár gyereknek
meg legyen öröme érezze szeretik őt .
Mi változott az évtizedek alatt?
1. Tisztelet
Második munkahelyem egy új építésű ún. tanácsi óvoda volt, amely egy nagy lakótelep gyerekeit fogadta. Ez az óvoda akkor a legkorszerűbb volt városomban, mint kétszintes, tornatermes, nagy udvaros, medencés csodapalota. Mi óvónők nagy buzgalommal szépítgettük a tágas, világos csoportszobákat, hogy méltón fogadjuk a kicsiket.
Akkor is nagyon együttműködők voltak a szülők, értékelték, hogy milyen jó helyre kerültek gyermekeik, és nem csak a tárgyi feltételek miatt.
Emlékszem, hogy milyen szívesen varrták a bábokat, hímezték a terítőket, néha szombaton társadalmi munkában (az apukák is) kerti munkában, facsemete-ültetésben, bútortologatásban segédkeztek.
Nagy létszámú csoportok voltak, nem volt ritka a 32-33-as létszám, mégsem fáradtunk ki, mert jó volt a légkör, együtt örültünk a szülőkkel a kisebb- nagyobb sikereknek.
Nem vették zokon, ha gyermekükkel kapcsolatban felvetésünk volt, mi is szívesen vettük, ha tanácsot kértek.
Ahogy teltek az évek, és természetessé váltak a jó körülmények, ez a tisztelet kezdett fogyatkozni, egy-egy szülőnél elégedetlenséget tapasztaltunk, pl. azért, hogy a kistestvérrel gyesen lévő anyukát megkértük, ebéd után vigye haza a gyerekét, mert két támogatást nem kaphat. Már az is engedmény volt, hogy az oviban ebédelhetett. Később kezdtünk engedékenyebbek lenni, hogy szegény anyukának ne kelljen buszozni a picivel. Előfordult, hogy épp a gyesen lévő anyuka óvodás gyermeke maradt zárásig az óvodában.
2. A gyerekekre szánt idő
Ha egy gyerekkel otthon foglalkoznak, az az óvodában is érdeklődő és odafigyelő. Egyre több olyan gyerek volt, aki zavarta társait és ezáltal a foglalkozást is. Egy óvónő képes kezelni ezt a problémát. 30 éves pályám során azért mégis akadt 2-3 olyan gyerek, akikkel nem találtam meg a célravezető módszert, és a nap végére úgy lemerültem, mintha bányában dolgoztam volna.
Lehet, hogy meg kellett volna ölelnem, mert ő sem tudta, mi baja van?! Az egyik ilyen gyereket elvitte az anyuka másik óvodába, pár hónap múlva magánóvodába, de mivel mindenütt “rossz pedagógust fogtak ki”, házhoz hívtak egy óvónőt. Tudtommal ő hamarosan elmenekült.
Ez tipikus példája annak, amikor az anyatigris mindig a gyerekének ad igazat. Sajnos nem gondol arra, hogy a renitens gyerekből renitens felnőtt válik, akit nehezen fogad be egy közösség.
3. A napirend hiánya
Nem véletlen az egészséges napirend kialakítása újszülött kortól kezdve. Ez adja a gyereknek a biztonságot, később tájékozódási pontokat a világban.
Volt egy édes sztorim unokámmal. Sajnos külföldön élnek lányomék, de korábban kettesben is tölthettem a fiúval a nyári szünet nagy részét. Egy ilyen alkalommal az esti lefekvésnél így szólt: “Mama, holnap mi lesz a sorrend?”
4. Kevesebb mozgás
A napirend fontos része a szabad levegőn végzett tevékenység, játék, mozgás. Anyáink szinte kizavartak bennünket az udvarra, vagy közeli játszótérre, ha épp nem volt idejük velünk jönni. Nem is unatkoztunk soha. Kártyáztunk, fogócskáztunk, színpadot alakítottunk. Az volt ám a tehetségkutatás. Összegyűlt az utca gyereknépe, és a nagyobb lányok betanították a verset, táncot.
Az anyagi jólét fokozódása és ezzel párhuzamosan az őrült tempójú technikai fejlődés átírta az együttélés, a nevelés szabályait. Egyre többször tapasztaltam, hogy a gyerekkel együtt töltött idő csökkenését tárgyi ajándékokkal kompenzálták, és teszik ezt ma is sokan. Pedig a legjobb nevelő hatása az együtt átélt élménynek vagy cselekvésnek van.
Kezdem azt hinni, hogy már nem is a gyerek az úr a családban, hanem a KÜTYÜ!
Egyeduralkodó lett, szinte legfontosabb családtag. Ott kezdődik, hogy rajongunk a két éves gyerekünkért, unokánkért, hogy milyen szakértelemmel kezeli az okos telefonunkat. És ezzel meg is ágyazunk a későbbi függőségének.
Szükség van az internetre és a hozzávaló kütyüre, mert sok haszna van, és nem akarjuk visszafordítani a fejlődés kerekét. Az oktatásban is remekül lehetne használni, mint azt már néhány helyen meg is teszik. De azt nem engedheti a szülő, hogy a családi kommunikációtól, a sportolástól, kirándulástól, barátokkal focizástól vonja el a gyereket. A nyár legyen a vízé, a napsütésé, mozgásé!