Óriási előadóban foglaltunk helyet, tömve volt családtagokkal, barátokkal, az egyetem képviselőivel. Középen pedig helyet foglaltak a végzős diákok, a diplomások.
Az egész olyan családias volt, látszott, hogy próbálnak olyan műsort készíteni, hogy szép emlék maradjon mindenkinek, ne a hosszú beszédekről, az ásításokról és elalvásokról legyen emlékezetes.
Egyetemistákból alakult zenekar játszott, kicsit oldották a feszültséget, jó hangulatban folytatódott az ünnepség. Elmondták, hogy minden szaknak meglett a legjobb tanulója, azokat külön köszöntötték is, elismerve munkájukat.
Majd a dékán azt mondta, hogy egy új dolog fog következni, ilyen még nem volt az egyetem megalakulása óta. Egy szociológus lány lépett a pódiumra és elkezdett beszélni. Elmondta, hogy van az ő karukon egy lány, Magyarországról jött sok-sok éve. Külön egy évig tanult, hogy megtanulhassa a flamand nyelvet, majd 4 év alatt megszerezte a mester diplomáját (itt megjegyezném, hogy Esztikém az 1-2. évfolyamot egy tanév alatt csinálta meg!) szociológiából. Ő a kar 2013-2014-es év második legjobb tanulója. Azt a fiatal embert akit pár perce felolvastak, hogy évfolyamelső lett nem is ismerik, mivel 6 év alatt végezte el az egyetemet. Viszont itt van a mi kislányunk, és úgy érezték, hogy ő egy olyan ember, akivel szemben ez az egész nem fair. A bizottságban azonban azt mondta a rektor, hogy ez egy bebetonozott szabály, akinek legjobb az átlaga, azé az elsőség. Ezek a fiatalok nem törődtek ebbe bele, megkérdezték mit lehetne tenni, meséltek Esztiről a rektornak. Ő azt ajánlotta, hogy minden kezdeményezés valahol elkezdődik, valami, valaki inspirálja az embereket, ha kiemelkedő emberrel, dologgal találkoznak. Alapítsanak egy új díjat, melyet kivételesen okos, intelligens személyiségek kaphatnak meg az egyetemen. Kitétel, hogy a kar összes hallgatójának bele kell mindig egyeznie. És aztán ez a fiatal lány a széksorok felé fordult, és azt mondta, az első ilyen ember az egyetem életében, akiért életre hívták ezt a kezdeményezéstKérték menjen ki.