, „Azért mérjük helytelenül az időt, mert ehhez egyetlen mértéket használunk csupán. Azt, ami az átélés sebességét méri”. Pedig Einstein óta jól tudjuk, hogy az idő relatív, hiszen hossza soha nem az átélés sebességétől függ, hanem az átélt élmények minőségétől. Pont úgy, ahogy ezt Einstein szellemesen magyarázza: „Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, és úgy érzed, mintha csak egy perc lett volna.”
Nem tudom, osztálytársaim hogyan élik meg a mostani időpillanatot, de engem inkább emlékeztet a forró kályhára, mint egy csinos nőre! Ennek ellenére, kettős érzés van bennem! Egyrészt jó lenne minél gyorsabban túl lenni ezen az időpillanaton, és „elindulni minden útra, mert az embert minden úton várják”.
Ahogy Csoóri Sándor írja: „Nincs halálos érv a maradásra, csak a találkozásra s a kalandra”
Másrészt viszont, szeretném meghosszabbítani ezt a pillanatot, mert jó újra elmerülni azokban az élményekben, amelyek hangulatát nem csak azok a helyszínek árasztják magukból, amelyeket az előbb jártunk végig, hanem azoknak az embereknek a szeretetteljes lénye is, akik ezeken a helyszíneken tanárként, barátként, és sorstársként álltak mellettünk az elmúlt tizenhárom évben, és akik most is együtt ünnepelnek velünk.
Németh László mondta, hogy: „csak tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni, milyen volt az iskola – és benne a tanár. A tanár nem is tudja – fogalma sincs arról -, hogy mikor hat igazán növendékére, egy gesztussal, egy szóval, egy odavetett tréfás félmondattal.”
Biztos vagyok abban, hogy nekünk nem kell tíz évet várnunk arra, hogy számunkra ezek a dolgok kiderüljenek, hiszen már most is tudjuk, hogy kinek mit köszönhetünk, és hogyan hatott ránk az a közeg, amit Óbudai Waldorf Iskolának nevezünk. Nem Németh László igazságát vitatom, mert tudom, hogy vannak olyan iskolák, ahol a tanárok a saját nézeteiket erőltetik a diákjaikra, és ahol a tanulóknak lehetőségük sincs arra, hogy ezeket a nézeteket kételkedve fogadják. Az ilyen iskolák elvégzése után minden bizonnyal éveknek kell még eltelniük ahhoz, hogy a tudásnak álcázott dogmák elkopjanak, és felragyogjon alattuk az a valódi érték, amit egy gesztussal, egy szóval, vagy odavetett tréfás félmondattal csak azok a tanárok tudnak átadni, akik nem csak mesterei a saját