a borsó

Egy hónap telt el azóta, hogy a héj útnak indult újra és a borsó megüzente neki, hogy várja haza. Sok minden történt a piacon ám: friss gyümölcsök illata töltötte meg a levegőt és izgatott kofák szaladgáltak fel s alá a sorok között, az utcagyerekek pedig meggymagokkal dobálták Samu kutyát, aki türelmesen tűrte az apró megpróbáltatásokat.

A borsó is izgatott volt: számolta a napokat és találgatta, hogy vajon mikor jön haza a héja? Azonban sajnos megint csalódás érte szegényt: A héj nem egyedül jött és nem az volt már, akit a borsó megszeretett.

Nehéz felismerés lehetett ez a borsónak, főleg hogy ilyen picike volt. Nagyon nehéz. Hiszen túl voltak már sok síráson és tanakodáson, tépelődésen, veszekedésen, kibékülésen… Egyszóval mindenen, ami egy borsóval meg a héjával megtörténhet. Nem tudni, mikor mondott igazat a héj és mikor nem. Lehet, hogy talán még a héj sem tudta a teljes igazságot önmagáról?

Persze senki nem állította, hogy a héj helyzete könnyű lett volna. Fiatal héj volt ő, tele erővel és tenni akarással. Munkálkodott benne az ösztön és a büszkeség, hogy megmutassa más héjaknak, szeretetre és megbecsülésre méltó lény ő. Azt gondolom, nincs olyan borsó a világon, aki ne értette volna meg, ha egy héj elé áll és azt mondja neki: “Kedves borsó vagy, de nem az enyém…”
De a héj sosem tudott olyan bátor lenni, hogy ezt megtegye a borsó pedig sosem volt elég erős ahhoz, hogy mindezt szavak nélkül megértse.


Erőt szeretett volna gyűjteni magában ez a borsó, hogy hosszú hónapok után végre megértse mi is történik vele, így elhatározta, hogy elindul fel a hegyek közé, ahol még sosem járt.

Indulása előtti este meglátogatta a héj. Vitt neki egy pici virágot, némi elemózsiát és egy borsóknak való gitárt, amit a héj a saját kezével faragott. Ellátta néhány jó tanáccsal, hogy mire vigyázzon a vándorúton, kikkel ne álljon szóba, no és elmagyarázta neki merre van Észak és merre van Dél. Mondott még valami nagyon furcsát is: “Ne felejtsd el borsó, hogy az út addig tart csak, amíg meg nem érkezel.”
Aztán átölelte a borsót és mellé feküdt a szénabálában. S akkor, abban a pillanatban a borsó megértett valamit: megértette, hogy neki kell erősnek lennie, mert a héj sosem lesz az. Megértette, hogy ha nem tesz valamit, így fog ez még folytatódni hosszú – hosszú évekig és egyikük sem lesz igazán boldog. Akkor és ott tudta: vége van az ő borsó meséjének.