Mester győztesen került ki a pusztai kísértésből – a Golgotán keresztül is – elvitte a Szeretet tanítását és életpéldáját Húsvétdiadaláig. Hátrahagyott Örömhírének hordozói az eltelt két évezred alatt számtalanszor újra és újra szembesültek a fenti kísértéssel, és sajnos – el nem ismerve, vagy elismerve – gyakran maradtak alul a ravasz és bonyolult kísértésekkel szemben. Anatémák és máglyák, egyházi állam és keresztes háborúk, egyházszakadások bizonyítják, hogy a fenti kísértés hányszor diadalmaskodott az egyértelmű jézusi szó felett: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 11,34-35)
Feudális nagyhatalom, világpolitikai tényező lett az az Egyház, amely birtokában volt a tanításnak: „Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak neveznek, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok, és aki első akar lenni, legyen a rabszolgátok. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul adja életét sokakért.” (Mk 10,45)
A Lélektől motivált emberi lelkiismeret számára halaszthatatlan szükségszerűségnek érzem néhány kulcsfontosságú kérdés felvetését és a válasz megfogalmazására tett kísérletet:
- Mi az Örömhír elvárása a jézusi utat választó emberektől ill. közösségektől?
- Mennyire ismerték ezt fel a közvetlen örökösök (az őskeresztények)?
- Mik a történelmi Egyház félrecsúszásának okai, gyökerei?
- Mi a teendője ma az Örömhír lényegi mondanivalóját lelkiismeretében felismerő és követni akaró embernek, közösségnek?
A téma aktualitását minden eddiginél jobban aláhúzza a XX. század döbbenetes erejű kihívása. Megkockáztatok egy talán furcsán hangzó, de bizonyítható állítást:
A Gea bolygót és a homo sapienst a XX. század végén a pusztulás küszöbére vitte az Evangélium tényleges valósításának a hiánya.c