Hány ember él az életbe úgy hogy amikor úgy
mondva egy kis társaságba van csinálja dolgát
próbálják az ember társak úgy mondva kicsi mosoly
legyen abba az emberbe és ne komolyan mogorva
élje le az életét egy társaságba ha már az illető úgy
mondva egy társaságba van nem engedik szürke
hétköznapot éljen az illető próbáljon bele verni
egy kicsike mosolyt abba az illetőbe hogy az
ember társa komor vad mondjuk az nem vezet jóra
másik felé ki kel csalni másik társa mosolygjon
azon helyen aki csak komóran éli társaságba életét
és nem tud mosolyt csalni szemikor az idő útán
annak embernek depresihoz vezet út mehet orvoshoz
ki gyógyitsák betegségből őt azért mindig mosolygva
vidáman élni nem úgy mint vad ,leni másik
ember felé az nem vezet jóra egy verset hoztam
ide Május. Rózsálló reggel Remény, ígéret, harmat.
A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.
Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára
kapok, s vaktában érek egy messzi kis tanyára.
A kakas még az ólban pitymallatot rikongat,
az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,
dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.
A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.
Apokaliptikus, vad formája és nézése:
a félszemére vak és helyén gödör van vésve,
haja nyíratlan, félősz, bozontos, mint szakálla,
bakancsa és kabátja dróttal van összezárva.
A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi
vagyok sorsára, s kérdem: Mi jót csinálgat bácsi?
Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt:
„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”
Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,
ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,
vad összevisszaságban, befonva minden ösvény
s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.
Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őszült
s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül:
„…Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón:
harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:
s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését… a földet letarolták…
fiam szemem láttára kilőtték… s mit elrontottak ők:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog…
S míg lakomában dőzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”
Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliumból,
midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!