Categories
Egyéb kategória

egy kirándulás holló köre

Embernek van olyan életbe hogy amikor

mondank neked valamit ő azt mondjuk vicnek

gondolta van .olyan ember vicet komolynak veszi

így igazán ember nem tud senit vagy amikor ép

beszolna az illető úgye az nem igazán esik jó

nálam pár ével ezzelőt volt vicelődtek dolgokon

majd nem fel vettm azt dolgot így úgy voltam

kicsikét hátérbe vonulok és nem igazán akkartam

meg fordulni ott azon így közel pár évig nem

igazán fordultam meg bent dolgaim miat most

pár hette úgy voltam kicsikét elmegyek velük

kírándulni így kezdetem el kírándulni és

kikapcsoldni velük most amikor pénteken be

mentek hozzájuk megyek kírándulni olyan

évekota nem fordultam konyhába ahol minden

foglakozás elején föztem kávét meg teát meg

most nagyon somlyas voltam bementem vizet

inni -konyhába ez múlt péntken volt kírándulás

kor ép gyülekeztünk múlt pénteken regel 8óra

útán indultunk 10fővel kocsikal hollókőre oda

út nem jó helyen meg de oda találtunk kaptunk

térképet elerjük azt amit meg szeretünk volna

nézni de sajnos nem jó helyen indultunk el fél

órát körbe jártuk helyet de óda találtunk első

állomás játszotér lett volna az be volt zárva

második amit meg néztünk kalács más

sütni csináltak az nagyon finom volt meg néztük

oskola termet ami igazán régi volt régi parast

ház volt egy oskola terem meg néztük templomot

meg palóc muzemot az vidék paloc és nép

művésetről szól holókő . Meg néztünk holóköről

rővid filmet az népművésetrről szől . Anyira gyorsan

elrepült filmet fél12kor néztük de időt szántunk

egy kicsikét fagyízni de most se fagyíztam . Úgy

voltam vele délután 2kor itthon jó éreztük

magunkat. Képet készítetünk. Érdemes nézni

Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.